 |  Minden dolog csak a ellenkezõjének a kontrasztjában érthetõ meg igazán. Mit jelent a húsvét? Talán akkor értjük meg igazán, ha az életet keressük. Mit jelent az élet? Ha tudod mit jelent a halál, akkor tudod mit jelent az élet. Szép felvezetés általában a húsvét kapcsán az Új életrõl, és a természet megújulásából kiindulva beszélni az emberi életünk elhalásáról, és feltámadásáról. Ám ez csak gyarló hasonlat, és sokszor teljesen félreértett példa. A valóság: a halál, amire nem gondolunk, és az élet, amire – pont azért mert az elõbbit nem vesszük észre – szintén nem gondolunk.
Hogy-hogy nem gondolok az életre? Mondhatnánk, hiszen nap mint nap szinte csak arra gondolunk. A gondolásban itt erõteljesen elõjön a „gond” szógyök, amit magyar nyelvünk szépségéhez híven itt nem csak mint szógyök találunk, hanem különös, belsõ tartalommal bíró szavacska.
Gondolunk. Az élet gondjaira gondolunk, hát nem ez jelenti azt, hogy az Életre gondolunk, az életet éljük?
A válasz továbbra is: nem. Minden jó szándék, és minden kedves segítõ szándékú, jóra törekvõ akarat nullázódik, amikor a húsvéti történés fényébe lép. Tudom, nehéz ezt befogadni. De értsük meg: tulajdon képen a fõpapok is „jót” akartak a népnek, mikor ezt a sehova sem beskatulyázható názáreti ácsot megfeszítették, mert jobb ha egy veszik el, mint hogy az egész nép (János 18,14). Jószándék vezérel bennünket, mikor nem beszélünk nyomorúságainkról, haldoklásainkról. Nem beszélünk családban, nehogy elkeserítsük egymást, nehogy reménytelenné tegyük, megszomorítsuk magunkat, vagy véreinket. Nem beszélünk országosan, nemzetben, nehogy az a vád érjen bennünket, hogy politizálunk, és hogy ebben is radikális demagógia ural minket. És aki világszinten beszél egy lehetséges bolygóhalálról, az máris fanatikus apokalipszis váró, vagy okkult, vagy rajongó szektás.
Nem akarok senkit bántani, hiszen ez olyan „emberi”. Amikor Jézus beszél haláláról és feltámadásáról, akkor Péter olyan „emberien” magához vonja és megfedi: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Máté. 16,22).
Pedig megtörténik. Meg kell történnie! S ha ez ellen torzsalkodunk, tiltakozunk, akkor bizony az élet ellen tiltakozunk. „Õ pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tõlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”” (Máté. 16,23) Mert „Amit vetsz, nem kel életre, míg elõbb el nem rothad (hal),” (1Korinthus 15,36).
Ezt a lehetõséget nagyon nem akarjuk elfogadni. Pedig csak így mûködik. Isten sem azt mondta, hogy elmegyek egy kicsit az emberekhez, megmutatom magam emberként Jézusban aztán visszatérek a mennyországba. Gyógyítgatok egy kicsit, ápolgatom a lelküket, szembesítem õket önmagukkal, megszidom a gazembereket, lerántom a leplet azokról, akik magukat igaznak mondják, közben cselekedeteik nem fedik beszédjük tartalmát, és félrevezetik a népet, belül tele vannak rablásvággyal, féltékenységgel, képmutatással és törvényszegéssel (Máté 23). Nem azt mondta, hogy elmondom, hogy hogyan kell érteni a törvényt, és hogy hogyan kell betölteni azt (Máté 5,17). Jézus nem csak beszélt gyönyörûen a szeretetrõl, és elmondta hogy „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok…” (János. 15,13-14a). És aztán eltûnt a felhõkben a mennyországba.
Hanem Jézus ezt meg is tette. Véghez vitte. Meghalt.
És aztán feltámadt.
Ahogy nagypéntek nélkül nincs húsvét, úgy feltámadás sincsen halál nélkül. Beszélhetünk szépeket, vigasztalhatunk, és erõsítgethetjük egymást, mit Péter kései utódai, eredménytelenül. Mert vigasztaló beszédünk elfedi az igazi szeretetet. Ahogy a nagypénteki igehirdetésben hallhattuk: „Isten Jézusban így fordul az emberhez: Nézd ember! Mit tettem érted. Én ennyire szeretlek!”Az Igazi szeretetet, mely nem fedi el a valóság gonoszságát, nem ringat tévhitekben, és ezt a földi életet végtelenségig nyújtó édeskés hazugságokban. Hanem kimondja: halálban vagy! Halj meg gonoszságodnak, önzésednek, vágyaidnak, önigazságaidnak. Halj meg velem, hogy feltámadhass velem!
Hánka Levente
|
|
