 | Reformátorunk genfi szolgálati ideje alatt sokféle módot talált arra, hogy húsvét tájékán a feltámadott Úr Jézus Krisztusra fordítsa lelki tekintetét, s azokét is, akik között munkálkodott. Eszköze volt ebben a tanítás, az elmélkedés, az igehirdetés, a lelkigondozás, sõt még a levelezés is. Néhány példájával ösztönözzön minket is lelki hódolásra Kálvin a Feltámadott Úr Jézus elõtt.
Folyamatos elmélkedés a feltámadásról
Kálvin „A keresztyén vallás rendszerérõl” írt 1559-es nagy mûvében, a III. könyvben egész fejezetet szentel a feltámadás kérdésének. A minden mondatát bibliailag alátámasztó, érvelõ Kálvin ebben a fejezetben egészen izzó, hitvalló, krédós magaslatokig jut el. Újra és újra megfogalmazza: csak az tehet kellõ elõmenetelt az evangéliumban, aki hozzászokott a boldog feltámadásról való szüntelen elmélkedéshez (Inst III 25,1). Isten azért is támasztotta fel Fiát, hogy benne a hívõknek példát adjon. A harmadik bekezdésben Kálvin évszázadokon is átizzó lelkülettel és fogalmazással valóságos húsvéti, szentháromságos hitvallást, krédót fogalmaz meg, amit érdemes nekünk is többször elolvasni, szívünkben forgatni: „Feltámadott tehát Krisztus azért, hogy minket a jövõ élet részeseivé tegyen. Föltámasztotta õt az Atya, mivel feje Krisztus az egyháznak, amelytõl, hogy valami módon elszakíttassék, meg nem tûri. Feltámasztotta õt a Szentlélek ereje, s ez a Szentlélek közös mivelünk azért, hogy megelevenítsen bennünket. Szóval, feltámadt Krisztus azért, hogy Õ legyen a feltámadás és az élet. S amint mondtuk, hogy ebben a tükörben láthatjuk meg a feltámadásnak élõ képét, úgy lelkünk támogatására is ez szolgáljon erõs alapul, csak bele ne unjunk, és el ne kedvetlenedjünk a hosszas késedelem miatt, mivel nem miránk tartozik az, hogy tetszésünk szerint állapítsuk meg az idõpontot, hanem türelemmel kell várnunk, míg Isten a maga idején felépíti az õ birodalmát” (Inst III. 25,3). Kálvin ezen közben sem feledkezik meg arról, hogy emlékeztesse az Institutio olvasóit: az emberi ész nagyon veszélyes módon ki akarja még csak az emlékét is törölni a feltámadásnak belõlünk (Inst 25,5). „A Sátán az emberek értelmét nem csak elvakította, olyannyira, hogy a testtel együtt a feltámadás emlékezetét is elvetették, hanem a tudománynak ezt a részét különféle koholmányokkal is igyekezett megrontani…” (uo.). Ezért nekünk a feltámadásról való szüntelen elmélkedés lehet a Sátán mesterkedésével szembeni fegyverünk, a Szentlélek, és az evangélium által. Ma is megszívlelendõ tanítás!
Harcok, lelkigondozás – húsvétkor is
Két levele is fennmaradt Kálvinnak, amiket kifejezetten húsvéti ünnepkörben írt, illetve maga látott el olyan dátumozással, melyben ez áll: „a húsvét elõtti napon”, azaz nagyszombaton, ez a levél 1543. március 24-én kelt Genfben. A másik végére ezt jegyezte: „1562. március 29, húsvét”. . A nagyszombati levelet Viret lausannei lelkésznek írta arról, hogy a genfi városi tanács magának akarta fenntartani a jogot, hogy kit lehet eltiltani az úrvacsorától. Ezt Kálvin oly mértékben elfogadhatatlan beavatkozásnak tartotta az egyház belsõ ügyeibe, hogy kijelentette: „Ezt a döntést csak akkor erõsíthetik meg, ha engem megölnek vagy elégetnek”. Végül is a tanácstagok bár kelletlenkedve, de engednek Kálvinnak, miután „hosszú, komoly beszédben az egész dolgot megbeszéltem velük”. Ilyen vita után állt fel a szószékre bizonyságot tenni a Feltámadott Úr erejérõl.
Desprez poitiersi lelkészhez halála elõtt két évvel ír lelkigondozói, fegyelmezõ levelet. Egy vitatott házasságkötés kapcsán jövõre vonatkozó intésnek szánja sorait. Nagyon õszintén, már csaknem bántóan ír Kálvin, de nyilván a jobbítás és a belátásra segítés szándékával: „Nem hallgathatom el Ön elõtt, hogy a lehetõ legrosszabb hírek terjednek Önrõl…Ön embereknek akar tetszeni, s vitorláját mindig szélirányba fordítja”. Ezen a jövõben változtatni kell az evangélium érdekében - tanácsolja Kálvin.
Ima, ima, ima – húsvétkor és mindig
Kálvin számára hajnalban kezdõdött a nap, „imaszõnyegére” ereszkedve társalkodott Urával. Minden napját, ünnepeit és hétköznapjait is térde ereszkedve kezdte és fejezte be. Reggeli imáját késõbb liturgiai formába öntötte. Így hangzik: „Istenem, Atyám és Szabadítóm, mivel tetszett Neked, hogy engem ezen az éjszakán, mely most elmúlt, kegyelmedbõl megtartsál, s erre az új napra juttassál, ami éppen most kezdõdik, tedd meg, hogy egészen szolgálatodra állhassak. Segíts nekem, hogy minden gondolatom, beszédem, cselekedetem tetszésdere lehessen, a Te akaratodnak engedelmeskedhessem, és minden lépésem a Te tiszteletedre, testvéreimnek pedig üdvösségére váljék. Amint ebben a földi életben a Te napvilágodat kiárasztod az egész világra, úgy világosítsd meg az én értelmemet a Te Lelked világossága által, hogy a Te igazságod útjait követhessem. Minden, amit ma megteszek, Istenem, arra a célra irányul, hogy Téged szolgálhassalak, Téged magasztalhassalak, minden jót egyedül a Te áldásodtól várhassak, és semmit se tegyek, ami nem kedves Elõtted. Segíts, Uram, hogy mindennemû munkámban, amit testemért, és a jelenvaló világért végzek, lélekben felemelkedhessem ama mennyei és boldog élet felé, amit Te készítettél gyermekeidnek. Ámen” (fordítás a Bulletin d’Information de l’Eglise Réformée 1/09 alapján - drbl)
FORRÁS: www.reformatus.hu
Dr. Békefy Lajos |
|
