 | TIZEDIK FABULA
Két egérrõl
Egy egér útra indula, és az úton elõtalála egy mezõi egeret. És köszene a házi egérnek, és behívá az õ házacskába, és jól kezdé ott tartani makkal, diúval, árpával etc., annak utána békével elbocsátá õtet. Midõn a házi egér dolgát elvégezte volna, betérvén a mezõi egérhöz, elhívá azt vendégségbe házához. És hazajutván bevivé egy pincébe, ahol mindenféle eleség vala, és mondá: „Ídes barátom, vígan lakjál! Egyél, ím látod, hogy minden elég vagyon. Efféle jó eleséggel lakom én mindenkor.” Mondá a mezõi egér: „Bezzeg jól vagyon dolgod.” Mikoron legjobb lakásban volnának, eljuta a kolcsár, és zörgéssel meg kezdé az ajtót nyitogatni. Megijedvén az egerek, elkezdének futni. A házi egér befutamék az õ szokott lyikába, de a mezõi egér, nem tudván semmi lyikot, ide s tova kezde futni, és csak alég szaladhata el. Midõn a kolcsár elment volna, és az ajtót beszegözte volna, eljöve a házi egér, és elõhívá a mezõi egeret, és mondá: „Mit bánkódol e kevés futásért? Lám megijedtél. Légy vígan. Egyél a jó eledelbe.” Felelé az: „Ámbátor tied legyen a jó eledel és nagy uraság. Lakjál vígan, ha meg nem rettent a mindennapi veszedelem. Én azt akarnám, hogy otthon volnék. Ott, noha nincsen külemb-külembféle drága eledelem, de békességesen élek, és minden rettegés nélkül vagyok. Félelem nélkül eszem a keveset, ami énnékem vagyon; senki nem háborgat, sem kerget. Te kedig mindenkor rettegsz, mindenkoron félelmes szüved vagyon; ím a háznak minden szurdékában egérfogó vagyon. A sok macskának nincsen száma, ki imide, ki amoda kerget. Nyughatatlan dolog a te dolgod. Ez okaért elbúcsúzom tõled” etc.
ÉRTELME
Erre int e fabula, hogy minden ember megelégedjék avval, amit az Isten az õ jóvoltából adott neki, és nagy kazdagságra ne siessen. Mert a nagy kazdagság mellett vagyon félelem, szorgalmatosság, nyughatatlanság. Ha a dúsoktól sokan félnek, bizony õnekik is sokaktól félniök kell. Nyilván a szegény a kazdag és nyugodalomba élõ: úgy, ha istenfélõ lejend etc.
TIZENEGYEDIK FABULA
A kesselérõl és rókáról
Egy kesselõ elragadá egy rókának a fiait, és felvivé õket az õ fészkébe, hogy fiainak enni adná azokat. Utánafutamék a róka, és igen könyörge néki, müvelhogy visszaadná néki a fiait. De a kesselõ nem gondola könyörgésével, hanem megutálá a rókát, mondván: „Mit csácsogsz? Nem gondolok teveled, holott látom, hogy apró marha vagy. Nem tartok tetõled semmit.” A róka bosszonkodni kezde, és elmenvén apró aszú fát kezde gyûteni és a fa környül rakogatni titkony, amelyen a kesselõnek fészke vala. Annak utána tüzet hoza, és a rakás fát a fa környül meggerjeszté. És midõn a füst mind lángostól fel kezdene menni a fának ágai közübe, és a fa tûznek sebessége miatt csattogni kezdene, megijede a kesselõ mind fiastól, és könyörgeni kezde a rókának, mondván: „Kérlek tégedet, ídes barátom, vond el a tüzet, ne gerjesszed: ím aláhordom fiaidat éppen, soha nem bántlak többszer.”
ÉRTELME
E fabula arra inti az urakat és a kazdagokat, hogy kevélyek ne legyenek, és a szegényeket és együgyûeket meg ne utálják. Mert egyik a másikkal jó. Mert ha az úr, nemes, gazdag: ember; nem kevetközik belõle, hogy az együgyû szegény ökör avagy disznó legyen. Bezzeg nem; hanem õ is ember, kinek Istene és teremtõje vagyon, ki az emberekre gondot visel. És miérthogy igaz, gyakorta az õ szent bölcsessége által úgy rendeli a dolgot, hogy a nagy urak, dúsok etc. oly nyomorúságban esnek, hogy még a szegény embernek segítsége nélkül szûkelködnek. És gyakorta igen együgyû ember által nagy nyomorúságba és veszedelembe esnek. Azért mondják ezt közbeszéddel: ’Et formica suam habet iram’. Kicsin a hangya: de meg tud azért búsulni.
|
|
