A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja.
Krisztus születésének december 25-i megünneplésérõl szóló elsõ adatokkal a 4. században találkozunk. I. Gyula pápa rendelkezései nyomán Rómában kezdték ünnepelni 337 körül, majd az ünnep innen terjedt tovább Szíriába, Konstantinápolyba, Antiochiába, s alig néhány évtized alatt kiterjedt az egész keresztény világra. A római császárok késõbb is tiszteletben tartották olyannyira, hogy Rómában az 5. század elején az állam is elismerte karácsony ünnepét, és e napon még a cirkuszi játékok tartását is megtiltották.
Jézus születésének december 25-i megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita. Erre a napra a következõ okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma december 25-ét a Napisten születésnapjának nevezi. Aurelianus császár elrendelte, hogy ekkor birodalma egész területén megemlékezést tartsanak a legyõzhetetlen Nap tiszteletére. Így nyert az ünnep új szimbolikus értelmet, mely szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja.
A liturgiában karácsonynak is, a húsvéthoz hasonlóan kialakult az elõkészületi ideje az advent, majd a vigíliája.
Advent latin eredetû kifejezés, jelentése: az Úr érkezése. András napjához legközelebb esõ vasárnap és december 25-e közötti négy hetes idõszak. A karácsonyra való lelki felkészülés, a Krisztusváró ünnep.
Advent az egyházi év kezdete. Eredete az 5-6. századba nyúlik vissza. Eleinte heti háromnapos böjttel volt összekötve. XIV. Kelemen pápa az adventi szerdákra és pénteki napokra rendelt böjtöt, szombatra pedig megtartóztatást.
Karácsony vigíliája december 24-e. E napra böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik. Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete. Számos szokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részben a kereszténység elõtti képzetekbõl, a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárásokból, részben az ünnep keresztény jellegébõl fakadnak.
Néhány ezek közül:
E napon tilos volt az erdõn, mezõn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, fõztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdaasszonynak bekészítették a tûzrevalót, az állatoknak pedig a takarmányt.
A katolikus egyház sokáig nem engedett a szigorú böjtbõl és csak az esti harangszó után kezdõdhetett el a karácsonyi vacsora. Késõbb megengedte, hogy a hívõk egyszer napjában jól lakjanak és így sok helyen az ünnepélyes vacsora helyett a karácsonyböjti ebéd honosodott meg.
Országszerte szokásban volt a már adventben megkezdõdött betlehemezés, továbbá a kántálás, valamint a bibliai történeteket felelevenítõ dramatikus játékok elõadása: Heródes játék, szálláskeresés.
A karácsony jelképe a december 24-én felállított gyümölcsökkel, süteményekkel, édességgel, gyertyával feldíszített örökzöld fa a karácsonyfa.
A karácsonyfa állítás korai elõfordulásai az újkor kezdetétõl ismertek Európában. Ez részben az épületek belsejét az ünnepekre díszítõ zöld ágakban részben különbözõ alkalmakra ajándékokat hordozó fák készítésében nyilvánult meg.
A karácsonyfa állítást elõször Elzászból jegyezték fel a 17. század elejérõl. Ettõl kezdve terjedt elõször német földön. Keresztény szimbolikája a 18. században alakult ki. A 19. században pedig már világszerte ismertté vált az európai kultúrától befolyásolt területeken. Hazánkban a 19. század elsõ felében jelent meg.
Reggel Dóra |
