Túl vagyunk a böjti idõszakon, túl a lemondásokon, hogy lélekben felkészülve éljük át együtt Húsvét csodáját. Valóban felkészültünk? Valóban lemondtunk életünk apró-cseprõ dolgairól, hogy lélekben Istennel legyünk? Mert a lemondásnak szerintem csak akkor van értelme, ha az így nyert idõt Istennel és Isten küldetésében töltjük el. Ti éreztétek Isten jelenlétét? Ha nem éreztük Isten jelenlétét, vajon az õ útját jártuk-e? Jártunk-e egyáltalán az Úr felé vezetõ úton? Nekem nem sikerült Jézus nyomában járnom. Ahányszor arra gondoltam, hogy Isten szerint éljek, mindig megtapasztaltam, hogy szinte lehetetlen rajta maradnom a szûk mezsgyén. Mert nem tudom átadni teljesen az Úrnak az életemet. Amikor a békességet kellene hordoznom, akkor önzésemben inkább viszályt keltek, mert csak arra tudok gondolni, hogy Én fáradt vagyok, hogy Én éhes vagyok, hogy Nekem kell többet dolgoznom, és így tovább vég nélkül. Vajon megértettem Isten üzenetét? Talán egy részét igen. Sikerült megtartanom? Nem. Ha Jézusra gondolunk, sokszor olyan egyszerûnek tûnik beleképzelni magunkat az Újszövetség történeteibe, hiszen a különbözõ filmek kockái peregnek le a szemünk elõtt. Jézus élete valóban egyszerû volt, mert csak azt tette, amit az Atya kért tõle. Mindig. Pontosan. Azt. Ez különböztet meg minket tõle, mert nekem bizony még fél órát sem sikerül ily módon élnem. Talán fél percet sem. Azt gondolhatnánk, hogy a helyzet reménytelen: mi ugyanis erre nem vagyunk képesek. Szerencsére Isten nem hagyott magunkra bennünket, mert ha egyszer-egyszer sikerül elfeledkeznünk magunkról egy kicsit, akkor csodálatos élményekben lehet részünk. Önzetlenek leszünk, és Isten kiteljesedhet bennünk: vigaszt és szeretet tudunk adni azoknak, akiket Õ elénk állít. És ilyenkor érzünk valamit. Valamit, ami semmihez sem fogható. És ilyenkor Vele voltunk egy kicsit. Aztán megint elhagyjuk Õt. De az érzést, hogy Isten megérintett bennünket, nehéz elfelejteni. Kegyelmet kaptunk. Mert Jézus átvette a bûneinket. És félek, ha letérünk az ösvényérõl, akkor szenvedést okozunk Neki. Akkor verjük be a szögeket a keresztbe. És a kicsurranó vérrel pecsételjük meg a szövetséget. Az Õ vérével.
Tegyük le a könyvet. Kapcsoljuk ki a tévét, a számítógépet. Álljunk meg egy kicsit. És engedjük be ÕT.
Oláh Róbert |
