 | Újra elérkeztünk kedves ünnepünkhöz, a reformációhoz, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a nagy elõdökrõl és Egyházunk születésérõl. A reformációban a reform szó rejtõzik, ami újítást jelent, míg a reformáció a megújulás mozgalmát jelenti. Megújulásra természetesen mindig szükség van, hiszen emberi természetünkbõl adódóan hajlamosak vagyunk az elkényelmesedésre és az önkritika elhagyására és még inkább igaz ez az emberekbõl felépülõ szervezetekre. A megújulás alapja pedig a kérdésfelvetés, az elfogadott vagy megszokott összefüggések megkérdõjelezése. Természetesen nem mindegy, hogy miért tesszük fel ezeket a kérdéseket, mi vezet bennünket a megújulásban és megújításban. Ha a Szentlélek vezet bennünket, akkor a megújulás szándéka Isten felé visz, de ha az ó-emberünk saját magának mércét állítva akar reformálni, akkor könnyen rosszra fordulhat a jó szándékú kezdeményezés is. A megújuláshoz õszinte párbeszéd kell. Amikor Luther 1517-ben kifüggesztette tételeit, akkor az õszinte párbeszéd igénye hajtotta, hiszen hiába próbálta feszítõ kérdéseit a megfelelõ fórumokon tisztázni. A megújulás igényét egymás gondolatainak megértése vihette el odáig, hogy a reformáció során egy társadalmi szintû mozgalom bontakozhasson ki. A megújuláshoz nem elegendõ a kritika, a megújuláshoz építeni kell. Ez Kálvin szellemi örökségének fõ mondanivalója számomra. Kálvin egész életében épített és nem állt meg a kérdések felvetésénél, vagy az éppen mûködõ egyházi szervezetek kritikájánál. A mi életünknek és keresztény létünknek is errõl a megújulásról kell szólnia, hiszen több mint kétezer év építkezésével a hátunk mögött sem mondhatjuk el, hogy megérkeztünk, végeztünk, minden kérdésre megadtuk a választ. A reformáció örök, mint ahogy bûneink is örök kísérõink életünk során. A megújulás igénye szinte folyamatos a Bibliában. Izráel népe folyamatosan próbál megújulni, próféták és királyok próbálnak kérdéseikkel és munkájukkal visszatalálni Istenhez, lenyesve az eltévelyedéseket. Jób könyve az embernek az Istennel való kapcsolatát feszegeti, ahol Jób nézeteit ütközteti barátai elképzeléseivel. Vajon az Ószövetség nem a megújulások sorozatáról szól? Az Evangéliumok nem a megújulás lehetõségét mutatják be? Jézus nem állt meg a kérdések felvetésénél, hanem válaszokat adott a kérdezõknek. Pál apostol az építésnek szentelte egész keresztyén életét. A mi Egyházunk öröksége tehát a megújulás és az építés, emberként és gyülekezetként egyaránt. Tegyünk fel egymásnak kérdéseket, adjunk lehetõséget az õszinte beszélgetésekre, mert különben elakadunk törekvéseinkben. Ha pedig sikerül egymásban megtalálni a Szentlélek szikráját, az elszánást a jobbításra, akkor dolgozzunk együtt. Építsünk. Mert ez a feladatunk, hogy Krisztus testeként egymásra találjunk, megnyíljunk és használjuk képességeinket. Mindenki a maga módján. Ahogyan Eszter megmenti a zsidókat a kiirtástól, mert megtette amire lehetõséget adott az Isten. Persze mi nem vagyunk királyok vagy királynõk, de mindannyiunknak van adománya, tehetsége, tudása, tapasztalata, amit egymás és a gyülekezet építésére, jobbítására felhasználhatunk. Sokszor jelentéktelen dolgok az események csodálatos láncolatát indítják el, ezért soha ne becsüljük le lehetõségeinket, hogy a kis dolgokat is megcselekedjük.
A presbiterválasztás kiváló alkalom arra, hogy Kálvin egyházépítõ munkáját felidézzük, hiszen õ vezette be az Újszövetségre alapozva a lelkészek mellett álló presbiteri rendszert. Kálvin az Istenre alapozza az Egyházat, ahol a tisztségviselõket megválasztják. Ahogy a gyülekezet tagjai nem állnak egymás felett, úgy az egyes gyülekezetek is egyforma jogokkal rendelkeznek. A látható Egyház mi vagyunk bizony: a hívek összessége, akik felvették a keresztséget és rendszeresen Úrvacsorával élnek. Az Egyház irányítását az igehirdetõk és a presbiterek végzik, ahol a presbitérium az Egyház ügyeinek intézése mellett, az egyházi fegyelem megsértésével szemben is fellép. Kálvin szigora egyházi ügyekben messze földön híres volt, de tanait a Szentírás elveire alapozta, és hogy saját szerepét az Ige és Krisztus mellett miként értékelte, jól mutatja szerénysége, hogy 1564-ben saját kérésének megfelelõen, jeltelen sírba temették. Keresztyénekként bizony csak Istenre építhetünk mindannyian, hogy megújulásunk ébredés legyen, és ne csak ebben a világban.
Oláh Róbert |
|
