2019 Jlius 17
Cikkek: Gyerekeknek
blank.gif A kt lista

Péter függleges vonalat húzott az ívpapír közepén, és az így keletkezett két lista közül az egyik fölé azt írta: HÁLÁS, a másikra pedig azt, hogy: NEM HÁLÁS. Mert az volt a vasárnapi iskolai feladat, hogy gyjtsék össze címszavakban azokat a dolgokat, amikért hálát éreznek, és azokat is, amikért nem.



A kvetkez lps

Józsi bácsi szénbányász volt, és megígérte Daninak, ha legközelebb újra meglátogatják t a szüleivel együtt, engedélyt kér arra, hogy Dani is lemenjen vele a bányába. Ezért a fiú alig várta a meghívást.



A mly verem

Amíg János kisebb volt, egyedül nem járt kirándulni, de tizennégy éves korában már megengedték a szülei, mivel látták, mennyire szeret kóborolni a közeli erdkben. Legjobban a kés szi idt szerette, amikor avar borította az ösvényeket, és vékony hóréteget is láthatott már.



Andris s Luca, avagy a szeretet tvesztje

Images: AndrisLuca.jpgAndris és Luca jó, szeret testvérek voltak, gyakran beszélgettek és álmodoztak együtt a jövrl, az éppen látott vagy hallott mesékrl. Egyik kedvenc játékuk az volt, hogy a kerti ösvényen a kerti bútorok, padok és néhány pléd segítségével a bokrok és fák hasznosításával labirintust építettek maguknak, amelyben különböz feladatokat kellett megoldaniuk, hogy megtalálják az elrejtett kincset.

 




Brkinek szeretettel

A Mveldési Ház falának támaszkodva álldogált a szentestét megelz nap délutánján. Nagyon szemrevaló volt: éppen elég magas, formás, illatos, szép zöldruhás. Valakire várt. Nyakában angyalkával díszített tábla, rajta a felirat: bárkinek szeretettel.



Hanga mesje

Hanga igazi nagylány volt, egy olyan nagycsoportos, aki akár már az iskolában is megállta volna a helyét. Izgalmas napon volt túl, a család a Húsvétra készüldött, anya sütött-fzött, pedig egész nap Ágostonnal szaladgált kifulladásig. Gerda érdekldve nézte ket a kiságyból, vagy anya kezébl, vagy a játszósznyegrl, egyszóval olyan helyekrl, ahol az egyévesek általában lenni szoktak, hogy nyomon követhessék a nagytesók rendkívül izgalmas teendit. A nap eltelt, a gyerekek elfáradtak és a kisebbek már nagy nehezen elaludtak az ágyikójukban. Hanga befészkelte magát anya mellé, és hozzábújt, miközben anya átölelte. Érezte anya illatát, és ez az illat mindig megnyugtatta, maga volt a gyengéd érintés, cirógatás és szeretet. Anya megkérdezte Hangát, hogy tudja-e, mit ünnepelnek Húsvétkor.




Knydi Sndor: A mindennapi kenyr

Egy kisfiú nagyon szerette a kenyeret, de ha jóllakott, a maradékot elmirzselte-morzsálta. Vagy éppen eldobta.     Hiába szidta az édesanyja.



KARCSONY

Nem is tudom
Nem is látom
Hogy mi másnak a Karácsony

S hogy mi volt akkor régen
Vezet csillag fényében
Bölcsek csendes ösvényében



Karcsonyi sznez

Images: php_save.pngAZ ÚR JÉZUS IS MINT KISGYERMEK
JÖTT ERRE A VILÁGRA,
HADD HOZZUK HÁT EZ ÖRÖMHÍRT
MINDENKINEK TUDTÁRA:

 

 



Karcsonyi nneplsek

Images: adomanyozas.jpgKözeledett a karácsony. Jancsi is azzal ment haza, hogy az iskolában is tanultak errl szóló dalokat, olyat, hogy pl. „Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom?”, meg a „Szólj cseng, csingilingiling…”

 




Karcsonyi nneplsek

Közeledett a karácsony. Jancsi is azzal ment haza, hogy az iskolában is tanultak errl szóló dalokat, olyat, hogy pl. „Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom?”, meg a „Szólj cseng, csingilingiling…”



Kenyr - feladat

articles: Husvet1.jpg



Kinek a nevt rejti a kiemelt ngyzetek oszlopa?

articles: rejtveny.pngKinek a nevét rejti a kiemelt négyzetek oszlopa

  (vízszintesen)

  1.   volt az oroszlánok vermében
  2. Az fia volt Izsák
  3. Ádám felesége volt
  4. Megölte a testvérét
  5. Kénköves es pusztította el ezt a várost


Rejtvny - pszkannep

Ha megfelel helyekre beírod a meghatározásokat, akkor a kiemelt sorból megtudod, hogy milyen kenyeret ettek a zsidók a pászkaünnep során!

 

 




Sznez - Dvid

 Dáviarticles: David.pngd és az oroszlán

 

 


blank.gif

Navigáció
blank.gif Letltsek
Cikkek
Trkp-Nagytemplom
Trkp-Lelkszi Hivatal
Keress
Linkek
Kpek
Közbeszerzés
blank.gif
Bejelentkezés
blank.gif
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
blank.gif
Generálási idő: 0.05 másodperc 1,374,325 egyedi látogató Soli Deo Gloria!