2019 Mjus 20

Sztrai Mihly reformtus vegyeskar
blank.gif

news: sztarai.jpg

„Amerre csak járt, mindenütt összegyjtötte az énekelni szeretket.”- maradt fenn Arany László lelkipásztor-karnagyról, az énekkar alapítójáról. Így tett 1939-ben Cegléden is az akkor még egy református gyülekezetben. Szeretete, istenfélelme, lelkesedése örök példa marad mindazok számára, akik vele valamilyen formában találkoztak. Legféltettebb kincse ez az énekkar volt, melyet 66 éven át összetartott és vezetett. Bár a város legidsebb kórusáról van szó, mégis méltatlanul kevesen hallottak róla, hisz egyházi énekkarként leginkább a protestáns gyülekezetek adtak otthont szolgálatainak. Ettl függetlenül sok mindenre büszkék lehetnek. Neves zeneszerzk írtak kifejezetten e kórus számára zenemveket, mint Kodály Zoltán, Ádám Jen, Gárdonyi Zoltán, Berkesi Sándor stb. Zenetörténeti jelentség ünnepélyeket szerveztek, pályázatokat írtak ki Arany László szárnyai alatt. A közel 70 év alatt több, mint 100 kórusmvet énekelt el az énekkar, nemcsak Cegléden és a környez településeken, hanem az ország szinte minden részén, határainkon túl él magyar testvérek között is.

Az énekkar létszáma általában 30-40 f között mozgott, és mozog ma is. Tagjai elssorban reformátusok (mindhárom gyülekezetbl), de vannak katolikus, evangélikus és baptista énekesek is. Összekapcsol bennünket a zene, éneklés szeretete és a vágy, hogy igét hirdessünk, hisz hitünket gyakorló keresztyén emberek vagyunk.

Próbáinkat hétfnként tartjuk a Református Iskola által használt Bazársor ének-zene termében 17 órai kezdettel. Szeretettel várjuk az érdekldket korhatár nélkül, akik szívesen csatlakoznának ehhez a közösséghez.

Pintér Péterné Féss Judit
Karnagy

blank.gif
blank.gif blank.gif
Értékelés
blank.gif
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
blank.gif

Navigáció
blank.gif Letltsek
Cikkek
Trkp-Nagytemplom
Trkp-Lelkszi Hivatal
Keress
Linkek
Kpek
Közbeszerzés
blank.gif
Bejelentkezés
blank.gif
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
blank.gif
Generálási idő: 0.13 másodperc 1,358,938 egyedi látogató Soli Deo Gloria!