„Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát...” – talán a költõ imájában a magunkéira is ráismerünk, hasonlókat szoktunk gyakorta mi is kérni Istentõl. Aztán visszanézve bizony sokszor azzal szembesülünk, hogy ha kaptunk Tõle ilyen ajándékokat, azokat nem jól használtuk: nagy lehetõségeket pillanatnyi örömökre apróztunk el, a nagy szerelem - szeretet helyett épp hogy elviseljük egymást, a meleg lakásban sem jó már együtt lenni, a kenyér egyre kevesebbet ér, ha mások már kalácsot esznek, s a baráti szavak mögött szaporodik a hátsó szándék... Miért van ez így?A Szentírás szerint rossz gazdagságot keresünk. „Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelõdésre. Aki tehát ezt megveti, nem embert vet meg, hanem a minket Szentlelkével is megajándékozó Istent!” – mondja Pál apostol (1Tessz 4,7-8). A Biblia szerint belsõ tisztátalanságunk az, amely minket elõbb vagy utóbb minden külsõ gazdagságunktól megfoszt. Ez az elsõ, ránézésre bizony keménynek tûnõ ige viszont egy egészen másmilyen gazdagságot kínál, a Szentlélek Isten munkáját: a megszentelõdést. Mit jelent ez?
Azt, hogy Isten Lelke képessé tesz arra, hogy másképp használjuk a lehetõségeinket. Hogy a mások számára talán kétségbeejtõnek tûnõ helyzetben is tudjuk és tesszük azt, amivel a legtöbbet használhatunk, örömmel, másokat is bátorítva, hiszen saját életünket biztonságban, Isten kezében tudhatjuk. Hogy amikor közönnyel, vagy egyenesen elutasítással fordulnak hozzánk emberek, akkor is képesek vagyunk szeretni õket. Hogy saját szükségeink közepette is észrevesszük mások hiányait, és a mi jólétünk mellett legalább olyan fontos lesz, hogy a körülöttünk élõknek is legyen meleg szobája, napi betevõje. Hogy ha megígérünk valamit, az nem lesz üres szó, egyre többször követik tettek, hogy megbízható baráttá válhatunk egymás számára. És mindez nem valami vértanúi lemondás vagy magamutogató hõsiesség gyümölcse lesz: természetessé, sõt örömmé lehet az ilyen élet. Valódi gazdagság ez, nagyobb boldogsággal, több biztonsággal jár, mint minden más földi érték! De mit tehetünk mi ezért?
Semmit. Ezt egyedül a Szentlélek Isten végezheti el. Mert csak az Istennel való kapcsolatban leszünk alkalmasak arra, hogy beilleszkedjünk abba a jól megtervezett egységbe, amelyet Isten teremtett, és amiben minket is fontos alkatrésznek formált. Tõle tudhatjuk meg, hogy hol a helyünk, ahol mindent, amire szükségünk van, elkészített, és ahol személyre szabott feladatok várnak, hogy az életünk hasznos és értékes legyen. Márpedig az életünket Istennel csak az Õ Lelke kötheti össze. Csak Õ taníthat meg Isten akaratára, csak Õ tehet képessé annak elvégzésére. Mi egyet tehetünk: mindenestül az Õ rendelkezésére bocsátjuk magunkat. Tegye velem, amit Õ jónak gondol! Legyenek kezében a kezeim: olyan munkát végezzen velük, amit az én lehetõségem és felelõsségem elvégezni! Övé a lábam: vigyen oda, ahonnan hozzám hangzik a segélyhívás! Neki adom a nyakam: fordítsa mindig arra a fejem, ahol a szükség van, ahol áldás lehetek! Mindezek elõtt pedig hatalmat adok neki a térdeim fölött: hajtsa meg azt mind gyakrabban Teremtõ Atyám és Megváltó Jézusom elõtt! Irányítsa gondolataimat: Isten beszédére tanítson meg engem, mert az az igazi vigasztalás, megerõsítés, intés, amikor a tisztátalanság újra hódítani kezdene bennem, általam! Neki adom szívemet: az egész lényemet vezesse szent akarata szerint! És Övé a bibliaórám, az ificsoportom: ahelyett, hogy magamnak akarnék minél többet kisajtolni belõle, Õ tegye egésszé általam is a csoportot! Rábízhatom a szolgálóközösségemet: ne az én elképzeléseim, hanem az Õ terve irányítsa, hogy mit és hogyan teszünk!
Mindez nem a mi munkánk, hanem Isten Lelkéé. Ezért mondja Pál Istennel szembeni szemtelenségnek azt, ha elutasítjuk Õt. Természetesen sokszor éppen az a harc, hogy önmagunkat átadjuk, nem is megy egyik pillanatról a másikra, újabb és újabb területekre mutat majd rá az életünkben, amelyekre igényt tart: de ebben a harcban is számíthatunk Rá, az Õ erejére, segítségére.
Kiben munkálkodik a Szentlélek? Mindenkiben, aki Isten beszédét hittel hallgatja, és hisz Jézus Krisztusban, akirõl Isten beszél velünk (Gal 3:5). Miközben az igét hallgatjuk, Õ láthatatlanul végzi bennünk munkáját. Ezért lenne jó, ha imádságunk nem csak azokról szólna, amiket a költõ felsorol!
„Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét!” (234. dicséret)