Emberi tulajdonságunk, hogy mindig kutatjuk a ránk váró jövõ titkait.Amikor Jézus mennybemenetele elõtt elbúcsúzott a tanítványoktól, s azok szerettek volna Isten országának eljövetelérõl többet tudni, feltették ezt a kérdést, hogy: “Uram, nem ebben az idõben állítod helyre a királyságot Izráelnek?”, akkor Jézus azt mondta nekik: “Ti nemsokára a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Vagyis a Szentlélekre való várásban mutatta meg a tanítványok számára Jézus a jövõt.
Visszatértek tehát a tanítványok Jeruzsálembe, és minden bizonytalanságuk ellenére egy valami biztos volt a számukra. Jézus Krisztus megígért valamit, és Jézus az ígéreteit minden körülmények között megtartja. Ezért engedelmeskedtek Jézus utat mutató szavainak.
A hívõ ember – de nem csak a hívõ ember, a keresõ ember is, aki Isten nélkül él –, csak akkor találja meg az életének az igazi értelmét, ha az életére nézve mindenfajta emberi biztosítékot mer elengedni, és teljes szívével, lelkével, lényével mer a mindenható Istenre támaszkodni, és egyedül csak Õbenne bízni.
Az engedelmesség és az ígéretek beteljesedése az elsõ pünkösdi történetben két fontos üzenetet adhat nekünk, aminek fényében mi is biztosabb kezekben láthatjuk majd jövõnket.
Ezért a tanítványok amikor engedelmeskedtek, akkor ott voltak, és úgy voltak ott, ahogy a Jézusi útmutatás kérte tõlük. A helyükön voltak. Azon a helyen, ahova Isten küldte õket. Nagyon fontos kérdés az is, hogy vajon mi a helyünkön vagyunk-e? Ahol Isten az Õ tervét, amit eltervezett velünk, be tudja teljesíteni. Arra várunk, és ott, amit az Isten mondott? Az Isten ígéreteit csak az Isten által kijelölt helyen kaphatjuk meg. Az engedelmes ember, az Istenhez odaforduló ember éli át azt a csodát, hogy amit Isten megígért, azt Õ beteljesíti.
Az engedelmesség következtében megláthatjuk Isten akaratának beteljesedését. Átélhetjük Isten Lelkének az áradását. Semmi nem másíthatja meg Isten akaratát az életünkre nézve, ha mi belesimulunk abba, és azt készséggel teljesíteni akarjuk.
A másik üzenete a pünkösdnek az hogy a tanítványok imádkoztak azért, hogy Isten küldje el az Õ Szentlelkét, de készen is álltak arra, hogy befogadják azt.
Hogyha valaki egy üres poharat talpával fölfelé tart a vízcsap alá, az sohasem fog vízzel megtelni. De ha megfordítja, és szájával az üres résszel tartja fölfelé, akkor az megtelik vízzel, sõt egy idõ után, amikor tele lesz, túl is csordul. Ha valaki azzal a nyitottsággal áll oda Isten elé: Isten, itt vagyok, tied az életem, mutasd meg a bûneimet, egyáltalán azt, hogy nem bûnöm-e az, hogy nélküled élek? Mert az biztos, hogy az. Tégy velem belátásod szerint! Tölts meg engem a te Szentlelkeddel! Adjál a megvallott bûneimre bocsánatot! Akkor átéli azt a csodát, mert ez nem mese, hanem valóság, noha itt, ekkor, Pünkösdkor is csodálkoztak meg csúfolódtak, s aztán mégis kiderült az, hogy igen is van Szentlélek. Van bátorító, vigasztaló Szentlélek Istentõl, akit Õ megígért, és aki az õ szívét, sokszor az üres szívét odateszi Isten elé, azt Isten betölti az Õ Lelkével. Ad hitet, bocsánatot, békességet, vezetést, és a Szentlélek templomává válik Isten kegyelmébõl a mi testünk.
Ezek az üzenetek, sõt az azt követõ csodás történések nem mindenki számára bírtak egyforma jelentõséggel. Azt olvassuk, hogy csodálkoztak és csúfolódtak a hallgatók. Ma is ez az emberek véleménye az Isten csodáiról. Vagy csodálkoznak rajta, vagy pedig csúfolódnak, és azt mondják, hogy nem józanok ezek a hívõk. Bolondok, maradiak, együgyûek, hisznek egy mesében, hogy Jézus él és feltámadott, hogy van Szentlélek, meg hogy az Egyházat Isten teremtette az Õ szavával, a semmibõl az Igéje és Szentlelke által hívta össze. Ugyan kérem, nevetséges dolog ez. Ma sem történik ez másképpen. De aki abbahagyja a csodálkozást, és aki abbahagyja a csúfolódást, s elkezd utánajárni mindannak, amit a Szentírás mond, az átéli azt az igazságot, hogy amit a Biblia tanít Isten szeretetérõl, az elsõtõl az utolsó szóig igaz. Mindenki, aki csak kéri és akarja, részese lehet annak a csodának, hogy megérti Isten szavát, mert Isten úgy fog beszélni kihez-kihez, hogy az számára érthetõ nyelv lesz. Olyan nyelv, amit megért, ami üzenetté válik, s amin keresztül meg-érti azt, hogy Isten szereti, megváltotta Jézus Krisztus által, eljött erre a földre.
Végezetül hagy idézzek egy részt Szikszai imádságos könyvébõl: “Az Õ – mármint a Szentlélek – indításainak kézkövetése által tartózkodván a bûnöktõl, még az apróktól is, Isten akaratának engedelmeskedvén mindenkor, boldog leszel így cselekedvén, mert az Isten Lelke nemcsak adatik néked, hanem meg is marad tenálad. Életedben megszentelõd, tanítód, vezérlõd és igazgatód. Halálodban pedig könnyebbítõd, vigasztalód, bátorítód és boldog örökkévalóságra hûsége által kísérõd lészen.” Így legyen ez a mi életünkben is.