Az életünk. Sokszor olyan ingatag. A régi sláger ahogy mondja: „létünk ingoványra épül, s a sötét mélybe húz…”. Ezt gyakran megéljük. Van, hogy valamit felépítünk, küzdünk érte, nemes cél éltet bennünket. Aztán egyszer csak kártyavárként dõl össze minden. Kilátástalan és reménytelen helyzetbe kerülünk. Nincs biztos állás, nincs vas egészség, nincs olyan emberi barátság, vagy emberi szeretet, ami minden nehézség próbáját ki tudná állni. Próbálkozhatunk különbözõ terápiákkal, módszerekkel, programokkal, kötõanyagokkal, mindhiába. Az idõ minden emberit megpróbál, s mivel minden mulandó, elporlik, széthullik, szétesik és végül mindent legyõz a halál.Ezen vajon változtathat valami? Van e valami, ami ezt az ingatag életet, létet megerõsítheti? Azt mondja Jézus, hogy „Aki tehát hallja tõlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kõsziklára építette a házát”. (Mt. 7,24). Eljött egy nap, egy éjszaka, amikor Betlehemben megszületett egy gyermek, aki minden tekintetben olyan volt mint a többi. Ugyanolyan kiszolgáltatott, esendõ. Fázott ha hideg volt, szomjas volt ha meleg volt, szüksége volt szülõi szeretetre, védelemre. Sõt, már gyermekkorában olyan megpróbáltatásokat szenvedett el, amiket közülünk kevesen. Amikor nemrég a vörösiszap katasztrófa sújtotta családokról hallottunk, vagy az árvíz sújtotta területekrõl, vagy háborúkról tudósít a tv híradó, és látjuk a menekülteket csomagokkal, bölcsõkkel, bepólyázott gyerekekkel a hátukon, akkor mindig eszembe jut a gyermek Jézussal menekülõ József és családja. A gyermek felnõtt és miután szembenézett a megkülönböztetéssel – nagyjából mindenki tudta, hogy Mária áldott állapotban volt, mielõtt Józseffel egybekeltek, legalább is a családban és a rokonságban, késõbb, a Krisztus utáni zsidóság Jézus ellenes propagandájának ez az egyik alappillére lett – elkezdett tanítani. Ilyenkor mindig eszembe jut, amikor valakit származása miatt megkülönböztetnek. Nem azért büntetik, amit tett, hanem azért mert valahová megszületett. Cigányozzák, zsidózzák, ukránozzák, románozzák, szlovákozzák, magyarozzák pejoratív értelemben mindezt persze. Igazságtalanul kirekesztik, lealacsonyítják. S amikor tanítását hallgatva felháborodottan szerették volna valamivel megfogni, elgáncsolni, akkor mindig eszembe jut, hogy mennyire nem szeretjük az igazságot, és hogy igazságtalanul hányszor szoktuk egymást átverni, és hogy minket hányszor akarnak megalázni, lenyomni a víz alá, eltolni az útból. És amikor elfogták, hogy igazságtalanul elítéljék, akkor elmenekültek tanítványai, barátai. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hányszor hagytak már cserben, és hogy én gyáván hányszor hagytam már cserben barátaimat, bármennyire is igyekeztem, gyáván megfutamodtam. Talán voltunk már hasonló helyzetekben mi is.
Nem volt tehát más, mégis más volt. Nem volt kiváltságos helyzetben, mégis különleges volt. Minden amit mondott valóságos élet volt. Tanításával helyre teszi gondolatainkat. Helyes hozzáállást alakít ki bennünk. Õ volt az útmutatás, sõt, õ maga az ÚT. Igazságot mondott, sõt õ volt az IGAZSÁG, és Õ volt az ÉLET. S mindezt azért, hogy ezt a semmi, por életet megváltsa. Tartalommal, élettel töltse meg. Olyanná lett, mint mi, hogy mi is olyanok lehessünk, mint Õ. Most, itt mulandó és törékeny életünkben is kiábrázolhassuk az õ dicsõségét tetteinkkel, életükkel. Majd egykor pedig a mennyei dicsõségben teremtettségünk értelmét újból elnyerve az örökkévalóságban.
Erre gondoljuk karácsonykor. Ezzel töltheti meg megfásult, törékeny életünket Jézus Krisztus, Úr, a Mindenható Isten Fia, Megváltó. Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet!