Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség A Reformáció emlékünnepe (Nagytemplomi Hírlevél 2010.10.31)
Írta: rolah - Dátum: 2010 november 01. 15:09

 articles: Wittenberg.jpg   A reformáció napját október 31-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy  1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bûnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A reformáció ünnepe emlékeztet bennünket arra, hogy a Szentlélek az egész egyháztörténet folyamán munkálkodik, eszközöket választ, vezérel, bátorít, lelkesít, és elvezet minden igazságra (Jn 16,13).
    Már a 16. században szükségét érezték, hogy a reformáció áldásáért hálát adjanak Istennek. A század során több dátum is szóba került a reformáció emlékünnepeként. Végül II. János György szász választófejedelem (1613-80) október 31-ét, a 95 tétel kifüggesztésének napját ajánlotta 1667-ben. Jelenleg is ezt a napot ünnepeljük a reformáció napjaként.
    Magyarországon is nagy hagyománya van a nap megünneplésének, a legtöbb protestáns gyülekezet ünnepi istentiszteletet tart ezen a napon. A hála, az önvizsgálat és a feladatok meglátása jellemezze reformációi ünneplésünket!

(Forrás: Szénási Sándor Ünnepeink címû könyve, Wikipédia kapcsolódó oldalai)


Oláh Krisztina