Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség - Polgár-Szabó Zoltán
2024 április 20

Polgár-Szabó Zoltán
blank.gif

Images: P. Szabo Zoltan2.jpg1957. május 19-én születtem Cegléden, református család második gyermekeként. Tanulmányaimat Cegléden folytattam, majd Debrecenben a Zenemûvészeti Fõiskolán gitártanári diplomát szereztem.
Feleségemmel - aki szintén ceglédi tõsgyökeres református családból származik - munkám során ismerkedtem meg, mindketten a helyi zeneiskolában dolgozunk. Õ, mint az intézmény igazgatója, én pedig, mint a gitár tanszak munkaközösségének vezetõje. Két nagylányunk van, akiket nagy szeretettel, református hitünk szerint neveltünk fel.
Bátyám Szolnokon él családjával, õ is a helyi református egyháznál presbiteri szolgálatot lát el.
Isten kegyelmébõl gyülekezetünk életét hosszú idõ óta igyekszem aktívan segíteni: 1993 óta vagyok egyházunk presbitere, az évek során több bizottságban is tevékenykedtem, jelenleg a kulturális bizottság tagjaként, legjobb tudásom szerint igyekszem támogatni egyházunk kulturális életét. A tavalyi évben ünnepeltem konfirmációm 40. évfordulóját, melyért Istennek legyen hála.
Isten dicsõségére, az Õ kegyelmében és megtartó szeretetében kívánom a továbbiakban is végezni szolgálatomat, és ehhez kérem a gyülekezet támogatását is.

2011. május15.

Polgár- Szabó Zoltán

blank.gif
Értékelés
blank.gif
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
blank.gif

Navigáció
blank.gif Letöltések
Cikkek
Térkép-Nagytemplom
Térkép-Lelkészi Hivatal
Keresés
Linkek
Képek
Közbeszerzés
blank.gif
Bejelentkezés
blank.gif
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
blank.gif
Generálási idő: 0.02 másodperc 2,059,704 egyedi látogató Soli Deo Gloria!