Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség - Gyülekzeti életünk
2024 Március 29

Gyülekzeti életünk
blank.gif

Gyülekezeti életünkrõl

 

A vasárnapi istentiszteleteinken egy szeretetteljes közösséget élünk meg, ebbe hívjuk és várjuk azokat az embereket, akik keresik Istent. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekmunkára. Vasárnapi iskolánkban két csoportban tanítjuk a gyermekeket, és vigyázunk a kicsiny gyermekekre, míg szüleik a templomban vannak istentiszteleten.Vakációs Hit és Hagyomány õrzõ bibliahetünkön egy héten keresztül tanítjuk gyermekeinket a hit és a hagyomány értékeire.

Sok jegyespár fogad örök hûséget egymásnak templomunkban. a 2011-es évben 27 egybekelttel örülhettünk együtt. Ez nem csupán magát az eseményt jelenti, hanem – a nagy létszámra való tekintettel – csoportos foglalkozások keretén belül készülünk a párokkal együtt a házaséletre. Filmvetítés, tesztek, párkapcsolati tréningek. A tapasztalatok szerint ezek az összejövetelek nagyon hasznosak, sok jó élménnyel gazdagabban állnak az oltár és Isten elé a fiatalok.

A nõszövetség aktív gyülekezeti munkás bázisa közösségünknek. Havi rendszerességû találkozásaikon igei szolgálattal erõsítik egymást, megbeszélik a gyülekezetben szükséges tennivalókat, felosztják a munkákat. Minden nõt szeretettel várunk ebbe a körbe.

A bibliakör minden kedden azokat várja, akik a hitüket bibliatanulmányokkal szeretnék erõsíteni. Ezeknek témája általában a vasárnapi Istentiszteletek igei alapjai.

Gyermekkonfirmációs csoportok és ifjúsági csoportunk is találkozik heti rendszerességgel. Hittanórákat szervezünk és tartunk a területünkön lévõ óvodákban iskolákban. A Losontzi István általános iskolába speciális hittant is tartunk értelmileg akadályoztatott gyermekek számára.

Baba-mama klubunk minden csütörtökön várja a kismamákat, akik gyermeket várnak, vagy már gyermekük született, és gyesen vannak. Sok hasznos tanáccsal, tapasztalattal tudják segíteni egymást a közösség tagjai. Mindig megújuló csoport, amelyik folyamatosan várja az új jelentkezõket jelenleg ökumenikus formában az evangélikus gyülekezeti házban.

Családi bibliakörök is mûködnek gyülekezetünkben, akik szeretnének ilyen jellegû csapathoz csatlakozni, lehetõségük van rá, természetesen ehhez elõször meg kell ismerni a gyülekezetet.

Ehhez nagy segítség az a három csoport, amik egymásra épülõ tematikával segítik az egyre jobb beilleszkedést, segítenek megtalálni a helyünket a világba és a gyülekezetben és segítenek válaszokat találni kérdéseinkre.

  • A felnõtt konfirmációs csoport. Október elején indul, hetente találkozunk összesen 7 alkalom. Ide mindenkit várunk, aki ismerkedni szeretne velünk, vagy a Keresztyén hittel. Az alapokról, a keresztyénség legelemibb dolgairól, és az életrõl szól. Ezek után mindenki el tudja dönteni, szeretné e magát keresztyénnek nevezni.

  • Céltudatos élet csoport. Hetente egy alkalommal találkozik, az élet kérdéseivel foglalkozva egy egész éven keresztül. Októbertõl májusig. Ez után ha valaki aktívabb gyülekezeti életet szeretne élni, meg lesz a lehetõsége tovább lépve imaközösségbe, vagy valamelyik gyülekezeti munkaközösségbe (gyermekmunkás, diakóniai, építési, missziói) csatlakozni.

  • A gyülekezeti munkába való részvétel az „Építõ” csoportban kezdõdik. Itt egy éven keresztül azzal foglalkozunk, hogy a lehetõ legjobbat tudjuk kihozni talentumainkból.

Nagyon jól mûködõ munkaterület például a kórházmisszió. Hetente bibliaórákat tartanak felkészült gyülekezeti tagjaink a kórházban a betegeknek.

Ezenkívül táncház, és sok sok kulturális esemény (koncert, fizikai kísérlet, színházi elõadás) zajlik egyházközségünkben, templomunkban, gyülekezeti házunkban amelyekrõl nehéz lenne beszámolni, és elõre megjósolni idejüket helyüket, de szerencsére (kommunikációs munkacsoportunk munkája nyomán) minden információ megtalálható weboldalunkon. Itt minden egyéb havonta tervezett alkalmunkról (házas kör, férfi vacsora, családos nap) is találunk információt.

 

Hánka Levente

Gyülekezeti életünk.

A vasárnapi istentiszteleteinken egy szeretetteljes közösséget élünk meg, ebbe hívjuk és várjuk azokat az embereket, akik keresik Istent.

Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekmunkára. Vasárnapi iskolánkban két csoportban tanítjuk a gyermekeket, és vigyázunk a kicsiny gyermekekre, míg szüleik a templomban vannak istentiszteleten.

Vakációs Hit és Hagyomány õrzõ bibliahetünkön egy héten keresztül tanítjuk gyermekeinket a hit és a hagyomány értékeire.

Sok jegyespár fogad örök hûséget egymásnak templomunkban. a 2011-es évben 27 egybekelttel örülhettünk együtt. Ez nem csupán magát az eseményt jelenti, hanem – a nagy létszámra való tekintettel – csoportos foglalkozások keretén belül készülünk a párokkal együtt a házaséletre. Filmvetítés, tesztek, párkapcsolati tréningek. A tapasztalatok szerint ezek az összejövetelek nagyon hasznosak, sok jó élménnyel gazdagabban állnak az oltár és Isten elé a fiatalok.

A nõszövetség aktív gyülekezeti munkás bázisa közösségünknek. Havi rendszerességû találkozásaikon igei szolgálattal erõsítik egymást, megbeszélik a gyülekezetben szükséges tennivalókat, felosztják a munkákat. Minden nõt szeretettel várunk ebbe a körbe.

A bibliakör minden kedden azokat várja, akik a hitüket bibliatanulmányokkal szeretnék erõsíteni. Ezeknek témája általában a vasárnapi Istentiszteletek igei alapjai.

Gyermekkonfirmációs csoportok és ifjúsági csoportunk is találkozik heti rendszerességgel. Hittanórákat szervezünk és tartunk a területünkön lévõ óvodákban iskolákban. A Losontzi István általános iskolába speciális hittant is tartunk értelmileg akadályoztatott gyermekek számára.

Baba-mama klubunk minden csütörtökön várja a kismamákat, akik gyermeket várnak, vagy már gyermekük született, és gyesen vannak. Sok hasznos tanáccsal, tapasztalattal tudják segíteni egymást a közösség tagjai. Mindig megújuló csoport, amelyik folyamatosan várja az új jelentkezõket jelenleg ökumenikus formában az evangélikus gyülekezeti házban.

Családi bibliakörök is mûködnek gyülekezetünkben, akik szeretnének ilyen jellegû csapathoz csatlakozni, lehetõségük van rá, természetesen ehhez elõször meg kell ismerni a gyülekezetet.

Ehhez nagy segítség az a három csoport, amik egymásra épülõ tematikával segítik az egyre jobb beilleszkedést, segítenek megtalálni a helyünket a világba és a gyülekezetben és segítenek válaszokat találni kérdéseinkre és.

  • a felnõtt konfirmációs csoport. Október elején indul, hetente találkozunk összesen 7 alkalom. Ide mindenkit várunk, aki ismerkedni szeretne velünk, vagy a Keresztyén hittel. Az alapokról, a keresztyénség legelemibb dolgairól, és az életrõl szól. Ezek után mindenki el tudja dönteni, szeretné e magát keresztyénnek nevezni.

  • Céltudatos élet csoport. Hetente egy alkalommal találkozik, az élet kérdéseivel foglalkozva egy egész éven keresztül. Októbertõl májusig. Ez után ha valaki aktívabb gyülekezeti életet szeretne élni, meg lesz a lehetõsége tovább lépve imaközösségbe, vagy valamelyik gyülekezeti munkaközösségbe (gyermekmunkás, diakóniai, építési, missziói) csatlakozni.

  • A gyülekezeti munkába való részvétel az „Építõ” csoportba kezdõdik. Itt egy éven keresztül azzal foglalkozunk, hogy a lehetõ legjobbat tudjuk kihozni talentumainkból.

Nagyon jól mûködõ munkaterület például a kórházmisszió. Hetente bibliaórákat tartanak felkészült gyülekezeti tagjaink a kórházban a betegeknek.

Ezenkívül táncház, és sok sok kulturális esemény (koncert, fizikai kísérlet, színházi elõadás) zajlik egyházközségünkben, templomunkban, gyülekezeti házunkban amelyekrõl nehéz lenne beszámolni, és elõre megjósolni idejüket helyüket, de szerencsére (kommunikációs munkacsoportunk munkája nyomán) minden információ megtalálható weboldalunkon (www.cegled.nagytemplom.hu).

Itt minden egyéb havonta tervezett alkalmunkról (házas kör, férfi vacsora, családos nap) is találunk információt.

blank.gif
Értékelés
blank.gif
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
blank.gif

Navigáció
blank.gif Letöltések
Cikkek
Térkép-Nagytemplom
Térkép-Lelkészi Hivatal
Keresés
Linkek
Képek
Közbeszerzés
blank.gif
Bejelentkezés
blank.gif
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
blank.gif
Generálási idő: 0.02 másodperc 2,052,071 egyedi látogató Soli Deo Gloria!